EREDMÉNYHIRDETÉS

A Hamm bekaplak 2010 szeptemberében kiírt pályázatára


A Pataki Kerámia köszöni a részvevőknek, hogy segítettek létrehozni egy új tematikus honlapot!
Jó volt érezni, hogy milyen kedvvel készültek a versenyzők, talán már a verseny folyamán is érezni lehetett, hogy a verseny túlnő egy szokásos megmérettetés keretein. Szó van itt egy kultúra megmentéséről, megteremtéséről is. Közös munkában születtek a művek, ezért a versenyzőknek meg kellett ismerniük a Pataki Kerámia edényeit, annak használatát, valamint a receptjeiket hozzá kellett igazítani az edényekhez. A tálalásnál el kellett gondolkodni a fortélyokon, amivel összhangba lehet hozni az ételt és a tálat. Azt hisszük, hogy mindenki sok tapasztalatot gyűjtött a verseny kapcsán, és ezt kamatoztatni fogjuk a későbbiekben.
Nagy szerencsénk volt, mert magas felkészültségű séfek jelentkeztek, akik gyakorlott szakácsok, megvan a rutinjuk, és könnyen elsajátítanak egy új technológiát. Remek, színvonalas receptek kerültek ki a fakanalaik alól. És nemcsak tehetségesek, hanem nagyon lelkiismeretesek is. A versenyzők remekül megmutatták, hogy fejlett esztétikai érzékkel rendelkeznek a tálalás területén, és biztos tudással bírnak a fényképezés terén is.


Mi a köszöneten kívül szeretnénk, ha ez a kezdő csapat a továbbiakban is részese lenne a közös munkának és alakítanánk, újat teremtenénk egy ősi főzési módszer népszerűsítésében, és egyben új modern alapokra helyezésében.
A honlapot ma Önöknek fogjuk először megmutatni ezzel is kifejezve azt, hogy aktív segítségükkel útjára tudjuk bocsátani a honlapot. Számítunk Önökre a továbbiakban is, a konyha és terítési kultúra növelésében és a honlap fejlesztésében.
Kérem, vegyenek részt a most meghirdetett pályázatunkon is!


A pályázatra 67 pályamű érkezett. A pályázati kiírásnak minden beküldött recept megfelelt.

Az első díjat a Mézes hagymaágyon sült pangasius filé, pestós morzsakalapban nyerte.

A recept beküldője: Ami.

A zsűri szerint a recept beküldője annak megalkotásánál a modern ételkészítés szempontjai mellett az egészséges táplálkozás elveket is érvényesítette. Az alapanyag választás kitűnő. Az ételkészítés nem bonyolult, gyorsan készíthető fogás.
Íz és zamatanyaga a technológiának köszönhetően kiválóan megmarad és harmonizál a hal, a hagyma, és a morzsa íze. A natúr konyhára jellemzően kevés alkotóelemből áll az étel, nem sok fűszert használ, és azok jól segítik a fő alkotó elemek ízének érvényesülését.
Tálalásában a letisztultság a fő erény, de szép az étel és a tál egymáshoz való hangolása is.

Jutalma egy olajbogyós dekorral díszített, kézzel festett egyedi kerti tálaló szett.

A Különdíjat a szavazatok alapján a Rakott csirkemell vele sült zöldségekkel nyerte.

A készítő Tumikné Csurák Ágnes.


Egyszerű, de modern alapanyagok felhasználásával készülő recept.  A technológia egyszerű és világos, könnyen elkészíthető étel.
Szellemesen és esztétikusan elrendezett hozzávalók lehetővé teszik, hogy rögtön a sütő tálban az asztalra kerüljön az étel.
Hagyományosan magyar ízlésvilágot tükröz ez a fogás. Valószínűleg ezért és a tetszetős megjelenéséért választotta a legtöbb szavazó.
Zamatos ételt kapunk, annak ellenére, hogy egy száraz hús az étel alapja. A töltelék és a zöldségek ízei, valamint a kerámiatál párolása biztosítja, az elronthatatlan ételt.

Jutalma egy rózsaszín rózsákkal díszített, kézzel festett tálaló szett.

Bár a meghirdetésben nem szerepelt, de a Pataki Kerámia különdíjban részesíti Módos Anikó Zöldséges vadrizs fasírtját,

az újszerű gondolatért, a jó megvalósításért és a szép kivitelezésért. Sok összetevője ellenére egységes, finom és harmonikus az eredmény. Remekül egészíti ki a fasírozottat a főzés nélküli joghurtmártás. Támogatja az egészséges életmódot.

Külön erénye az ételnek, hogy sokféleképp használható: főétel, köret, saláta.

Jutalma egy kézzel festett, egyedi, rózsa dekorral díszített készlet.

A zsűri a meghirdetett díjakon felül a nagyon sok beérkezett ételből még továbbiakat választott ki díjazásra. Azzal a gondolattal tette ezt, hogy kijelöljön egy irányt a Hamm bekaplak számára.Ezek az ételek azért kerültek a díjazottak közé, mert alapanyag választásukban, készítési módjukban az egészséges életmódot támogatják, amihez a Pataki tálak technológiája nyújt segítséget.

A készítés módja egyszerű, miközben a mai ízlésvilágnak megfelelő ízek és alapanyag kombinációk kerültek terítékre. A díjazott receptek kiemelkedőnek számítanak az esztétikus tálalás, és a sütőtálhoz igazodó elrendezés szempontjából.

A díjakat előzetes egyeztetés után személyesen lehet átvenni, vagy pedig postán elküldjük.

Fogás

Készítő

Díj

Egészben sült libamáj

Bencsik Anikó

Barokk gyümölcsös desszert tányér, szőlő dekorral

Kelkáposzta ágyon sült csirkecomb

Frühwirth Edit

Olajbogyós tál

Gyömbéres göngyölt gyümölcsös hús

Kovácsné, Magdi

Olajbogyós tál

Parmezános, mascarponés zöldséggratin

Módos Anikó

Barokk ibolyás leveses tál

Sült nyúl sáfrányos mártással, zalai dödöllével

Németh Eszter

4 részes kuglófsütő készlet

Sült almapuding

Pappné Szép Eszter

Alma dekoros tál

Gyömbéres sütőtök leves

Simon Csaba

Őszi tök dekoros tál

Műzlitortácska

Simon Csaba

Barokk gyümölcsös tál

Harcsafilé

Simonné, Éva néni

Tulipános tál

Kukorica felfújt fűszeres csokoládé lekvárral

Szekeres Rita

Tulipános 2 részes virágtartó

Műzlirétes

Németh Istvánné, Marika

Barokk rózsás süteményes tál

Pogácsában sült kacsa

Németh Istvánné, Marika

4 db Barokk rózsás desszert tányér


(0 értékelés)

Hozzászólások

Kérlek jelentkezz be válasz küldéséhez!

Webbolt 1x1

Hogyan használd a Webboltot?

Összefoglaló a szállítási feltételekről

Kattints a részletekért!

Hírlevél




Ajándékküldő

Szeretnél ajándékot küldeni a Hamm bekaplak webboltból? Ezt most könnyen megteheted!

További részletek

Felhasználó

               
kosár
A kosarad jelenleg üres. Nem pakolod meg valamivel?


Konyha-szigetek

Tetrabbit